A furulya vagy blockflöte aerofon hangszer, az ajaksípos fúvós hangszerek közé tartozik. Egyenes fuvolának, csőrös fuvolának is nevezik, mert a haránt fuvolával ellentétben a hangszert játék közben egyenesen, a levegőbefúvás irányában tartva, illetve fúvókájának csőrszerű nyúlványán keresztül fújva szólaltatják meg. A különböző hangmagasságokat hanglyukakkal és oktávátfúvással lehet képezni, e tulajdonsága alapján a fafúvós hangszerek közé sorolható akkor is, ha manapság gyakran műanyagból készül. A reneszánsz és a barokk zene kedvelt hangszere volt, később háttérbe szorult. Napjainkban historikus, korhű zenei előadásokon szólal meg, és egyszerűsége, olcsósága miatt az iskolai zeneoktatásban, a műkedvelő muzsikálásban kap szerepet.

Egyben az ajaksípos hangszerek egy csoportjának gyűjtőneve is: ide tartoznak a „végénfúvós” dugós furulyák általában, mint a blockflötén kívül a népi hatlyukú furulya, hosszú furulya; az oldalfúvós vagy haránt furulya; a peremfurulyák, mint a tilinkó vagy a szélfurulya; ezen kívül a peremvágásos furulya.

A test

A mai furulyának legtöbbször három egymásba illesztett része van: a fúvókát tartalmazó fej, a hat elülső és egy hátsó hang lyukat magában foglaló középső rész vagy törzs, és a kisujjal fedhető legalsó lyukkal (a mélyebb hangolású hangszereken nyitott billentyűvel) ellátott lábrész. Körtefából, paliszanderből, bukszusfából, újabban gyakran műanyagból készül, furata a fúvókától a lábrészig enyhén szűkülő, kónikus. A hét elülső hang lyuk diatonikus hangsort ad, a hátsó hüvelyklyuk az oktávátfúvást segíti. A kromatikus hangokat félig fedett lyukakkal vagy villás fogásokkal lehet elérni. Noha voltak próbálkozások a furulya billentyűzettel való ellátására, e hangszer változatok egyike sem tett szert nagy népszerűségre.